A mai nap után már egyre inkább érzem, hogy szükségem van a magányra.  Nem csak szerelemben, hanem úgy mindenben. Eddig én voltam a család beszédes tagja:) Bárki bármikor ha benézett hozzánk mindig beszéltem valamiről.

De valami láthatóan megváltozott. Van, hogy órákra visszahúzódom a szobába és a blogot írom vagy pedig forrócsokival a kezemben, feltelepszem a radiátorra és bambulok ki az ablakon.

Nem az van, hogy emós vagyok vagy valami. Csak jól esik egyedül sétálni, zenét hallgatni és gondolkozni.... hiszen itthon nincsen úgy nevezett lehetőség arra, hogy egyedül legyek. Ami nem is gond:) szeretem a társaságot, de néha jobb legalább egy fél órát egyedül lenni.

De amiért is írtam...

Éreztétek úgy, hogy egyedül vagytok, akár lélekben, akár a valóságban?

Én sokszor és egyre gyakrabban. Leginkább lélekben, úgy érzem, hogy senki nem ért meg és néhány bajomat el se mondhatom senkinek.

Teljesen kibukva...megnyugvás reményében feljöttem MSNre... de azért kiírtam hogy mennyire rosszul vagyok.

Ő azonnal rám ír, hogy megtudja, hogy mi a baj és próbáljon segíteni. Annyira aranyos, látszik, hogy téll szeretne segíteni. Elmesélem neki, hogy mik történtek. Persze csak név nélkül, nehogy megsejtse, hogy talán ő az... Istenem annyira megértő...

Beszélgetünk tovább, próbál felvidítani... szerinte beszéljek a sráccal... istenem ha tudná, hogy Ő az a srác... lelkesen magyarázza, hogy lehet, hogy csak félre értettem valamit... jó is lenne...

Annyira jó vele beszélgetni....annyira megért.... Már ott vagyok,hogy elmondom neki... Egyre több infót adok meg a "másik srácról". Már tudja, hogy az ő osztályába jár... egyre jobban sejti... Mondtam neki, hogy egyik bnőm mondta, hogy neki mondta a srác, hogy most nem akar kapcsolatot és hogy én csak max barátnak.... Már nagyon sejti, hiszen ő mondta barátnőmnek....

Meséli, hogy neki is van egy lány... szünetben találkoztak is meg minden... Oh ez én is lehetnék.... többet meg akarok tudni.... meséli, hogy volt nála filmezni.... oh ez csak barátnőm meg én... kérdezem, hogy ki az? azt mondja nem ismerem....

Elkezd mesélni a lányról... látszik abból, ahogy mesél, hogy télleg több mint barát... És utolsó teljes döfésnek közli, hogy nem a mi sulinkba jár...

Nem tudok mást reagálni, minthogy elgondolkozom... és végül csak annyit írok... "ha most írnék vmit akkor nem tudnál rá válaszolnál csak lesnél nekem pedig utána öngyilkosnak kellene lennem"

Feladom....

Nem is olyan rég még az általános boldogságról akartam írni, mert akkor még úgy éreztem magam. És kb. fél óra alatt minden megváltozott és egyre rosszabb lesz...

Ennyire még sose volt rossz.

Csak egy egyszerű utalással kezdődött az egész. Talán még itt abba kellett volna hagyni, de  belejöttünk a témába. :/ Aztán az utalás átment egy oan közlésbe kb, hogy bocsi de nem... Nem is vettem nagyon a szívemre, de ahogy telt az idő egyre rosszabb lett.

Első átbőgött éjszaka... Nem vagyok egy sírós fajta, de most valahogy csak potyogtak a könnyeim, egyzserűen nem bírtam abbahagyni. Mikor végre sikerült elaludni azt álmodtam egyfolytában, ahogy velem szemben áll és azt ismételgeti hogy "1-ik fél kimondja azt hogy: maradjunk csak barátok... ez az a mondat amivel bárki szívét össze lehet törni..."

Reggel kicsit zaklatottan keltem fel, de örültem, hogy legalább már nem sírok. De amint belenéztem a tükörbe a sírás jött rám... A szemem az éjszakai bőgés után feldagadt és kicsit nagyon hülyén néztem ki.... Na da a smink segített... szerencsére :)

Mivel nem volt 1-2órám, így volt időm gondolkodni... nem sokra jutottam:/ 3.óra tesi volt. Átöltöztem és kimentem az öltözőböl és pont ő jött szembe velem:/ Tök jó... kérdezte, hogy hogy vagyok én pedig válaszoltam, hogy fáradtan, alig aludtam az este... mire mondta, hogy látszik rajtam. Miért nem aludtam? (most komolyan erre nem mondhattam, hogy miattad, így inkább kivágtam magam valami olcsó kifogással)

Egyre rosszabb... már mindenki látja rajtam, hogy van valami baj és ez még csak az első nap :/

Lehet, hogy nem is vesszük észre, vagy mikor már észrevettük, akkor már késő:/

Talán velem is ez lett... Mikor észrevettem, és már tényleg foglalkozni kedtem a problémával, rá kellett jönnöm, hogy már nem érdemes. Ő már döntött... és hogy már minket nem is tart össze más csak a múlt.

Mindkettőnk életébe új emberek jöttek és új barátokat szereztünk. De én azt hittem, hogy attól még a mi bartságunk is megmaradhat. Úgy látszik tévedtem.

Azt hiszi, hogy csak azért, mert már nem vagyok osztálytársa, így már nem is jelenetek annyit, mint mikor még az voltam. És már elkezdett inkább csak azokkal lenni, akikkel egy osztályba jár.

Elkezd csak azokkal lógni akikkel egy osztályba jár, avgy nem tudom, de velem már alig tölt időt. Így kimarad abból, ami velem történik, és mikor már megint lesz rám ideje, akkor már csomó mindenről lemarad. Azt hiszem így már, hogy lemarad nem is akar részt venni az életemben és inkább lecserél valaki másra aki mellette van délelőtt a suliban. Róluk mindent tud. És én már nem is kellek.

Hova lettek a 2óra hosszás beszélgetések? A 6oldalnyi MSN beszélgetés amiben mindent megbeszélünk? Pedig ezek még mind megvoltak 2hónapja...

Azóta más lett, és ha ez így marad ő nem lesz más, akkor az, aki régebben minden titkomat, minden örömteli pillanatomat ismerte, az az ember nem lesz más, mint egy ismerős a sok közül, akihez nem fűz más, mint egy szép emlék és az együtt töltött percek...
 

Na hát akkor:)

Boldog új évet emberek:D

Eljött egy újabb év, 365nappal. És megint új esélyt kapunk mindenre. Már csak tőlünk függ, hogy mire használjuk. Melyik esélyt használjuk fel és, hogy mennyire változtatunk életünkön. A fogadalmak is ezekhez kapcsolhatóak, hiszen a fogadalmakkal is kimondjuk, hogy jövőre valamit máshogy csinálunk.

Én nem szeretnék nagyot változtatni az életemen, maximum néhány dologban, de azokat ugye meg is fogadtam. Ami pedig még változtatni akarok, de nem fogadtam meg az pedig talán nem is annyira fontosak és majd csak kialakul. Vagy pedig már nekem is nagyon nagy falatok, ahhoz, hogy változtassak rajtuk. 

Ilyen például az emberekhez való ragazskodásom. Mármint hogyha valakit megszerettem akkor nagyon neheten tudom elengedni és még hónapok múlva is kötődöm hozzá, pedig nem kellene.

De az új eséllyel talán ,ajd ezen is sikerül változtatni... és ezek nélkül az emberek nélkül új életet kezdeni 2011-ben :)

Tegnap este még elbeszélgettem barátnőmmel és szerinte 1 dolgot még meg kellene fogadnom, sőt talán az az egy (szerinte) amire nagyon oda kellene figyelnem, hogy betartsam.

Valamilyen módon a barátnőim a fejükbe vették, hogyha nekem van valami bajom, akkor inkább magamba tartom, minthogy megbeszéljem bárkivel is. És ez hosszú tvon nem épp jó...

Jó abban igazuk van, hogy sokszor, ha fáj, akkor nem mutatom és nem mondom. De ez már megszokás. Sose szeretettem magam gyengének mutatni. Ezért bármi bajom is volt a suliban vagy bárhol máshol mégis végig mosolyogtam, csak itthon borultam ki...

Szóval akkor...

Új évi fogadalom:

Ha van valami bajom/ valami fáj, akkor kimutatom. De azért nem leszek egy hisztérika, aki mindenért nyafog és bőg :)

Nem szeretnék megfogadni sok dolgot, mert úgy se sikerül majd betartanom. Inkább megfogadok kevés dolgot és próbálom betartani. :)

Na, akkor lássuk is:

1. Nem leszek annyira naiv, mint idén voltam. Nem engedem azonnal túl közel az embereket.
2. Több dolgot tartok magamban :D (Idén kb. mindent elmondtam és nem voltak ilyen személyes dolgaim, amit csak én tudok)
3. Megválogatom, hogy kinek adok esélyt, hogy kivel járnék és csak olyannal járok, aki iránt télleg érzek valamit.
4. Megpróbálom magam elfogadni úgy, ahogy vagyok.

Hát azt hiszem ennyi lenne. Mondjuk már szerintem ez is sok. De megpróbálom majd betartani :)

Némelyiket elég nehéz lesz betartani, vagy inkább megvalósítani. Itt a 4.-esre gondolok. :D

Aki látta "A macskám a családom és a fiúk" című filmet, tudja miről beszélek. Aki pedig nem, nos annak elmagyarázom:

Azt írja, a fiúk akár a gumikötelek. Szeretnek közellenni, de ha közel voltak, mindig igyekeznek eltávolodni, és hagyni kell őket. Aztán úgyis visszalendülnek.

És valóban igaz. És amilyen gyorsan tudnak változni... Egyik nap még olyan kedvesek, aranyosak és bókolnak meg minden. Másnap pedig már bunkók és már azt éreztetik, hogy egyáltalán nem vagy fontos nekik és nem is voltál.

És még ők mondják, hogy mi nők vagyunk bonyolultak?? Jó igaz, hogy nekünk is vannak olyan dolgaink, amiket ők nem értenek meg, de mi (legalábbis én) a legtöbb dolgot teljesen logikusan csinálok... igyekszem csinálni...

De ők csak azért lesznek bunkók, mert félnek beégni, és teljesen természetes dolgokat "cikinek" vesznek. És nem hiszik el, hogy ezekben a dolgokban egyáltalán nincsen semmi ciki vagy égő... Inkább az az égő, hogy ilyen bunkók tudnak lenni.

Nem várok a tökéletes fiúra, mert tudom, hogy nincsen. Egy olyan fiúra várok, aki nem csinálja ezt egyfolytában, vagy legalábbis nem ennyire gyakran és ennyire nagyon eltérő formában...
 

Eddig ezt a kérdést szerintem csak fiú ügyben tettem fel. Sokszor viselkednek olyan módon, hogy ne tudd eldönteni, hogy mit is akarnak. És ilyenkor teszem fel a kérdést, hogy "most akkor mivan?"

Azt mondta egyik közös ismerősünknek, hogy max mint barát tud rám gondolni. Én ebbe bele is nyugodtam, és mint barátra néztem ezek után rá. Aztán megbeszéltük,hogy míg tart a téli szünet egyszer mégnézünk pár horror filmet.

Nem gondoltam semmi rosszra, csak mint barátok. Nem én voltam az első lány akivel baráti szinten nézett horror filmeket. MSN-en meg is beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. Majd elköszöntem. És van egy ilyen "hátránya" az MSN jeleimnek, hogy leírtam hogy "álmokat" ami ki hoz egy oan animációt ami kiírja, hogy "puszi szép álmokat:)" A srác erre írja, hogy összeszámolja a puszikat és majd megadom neki mikor találkozunk.

És persze, hogy legalább 20puszi összejött mert a "pill"-em is ilyen ("pill mert kap egy puszit").

Ma pedig találkoztunk, és elkezdtük a horrorokat nézni, közben pedig sorra hajtotta be a puszikat. És egyszer (nem tudom, hogy véletlenül-e de) szájra puszi lett belőle, meg összebújva néztük a filmet.

A végén lekísért a buszmegbe és végig kézenfogva mentünk(mert én hülye magassarkút vettem fel hóban és párszor megcsúsztam.)

És most nem tudom, hogy mivan?O.o Mi a véleményetek?:)

Mostanában azt érzem, akit csak ismerek, elárul, és még akkor sem nyugszom meg mikor biztosítanak arról, hogy ez sose fog megvalósulni. Mindig bennem van a szorongás, hogy egyszer csak egyedül maradok és már senkinek sem fogok hiányozni, senki se fog szeretni.

Legjobb barátnőmre sokszor vagyok féltékeny és hiszem azt, hogy elvesz mindenkit körülöttem. Nem tudom miért. Tudom, hogy nem igaz. De mikor látom, hogy a barátnőimmel, akikkel én szép lassan építettem fel a kapcsolatot, ő már 2nap után mennyire jóban van velük nem tudok nem arra gondolni, hogy egyszer talán barátnőimnek ő fontosabb lesz, és engem pedig elhagynak. Nem azt mondom, hogy ne legyen velük jóban, de… áh, nem értem magam.

Hogy erre mi lenne a megoldás azt meg végképp nem tudom.

Nem is csodálom, hogy ennyire féltékeny vagyok mindenkire. Lehet, hogy csak látszat, de nekik tökéletes az életük, gyönyörűek, csomóan szeretik őket, szép a bőrük, soványak…

És persze már nem egyszer elárultak az emberek és pont olyanok, akikről pedig sose gondoltam volna. Talán vonzanám az ilyen embereket? Mindig az árult el, akit mindennél jobban szerettem, akiben megbíztam. Egyszer-egyszer azon kapom magam, hogy már arra várok mikor árul el még egyszer valaki.

E miatt a szorongás miatt, hogy valaki elárul, inkább eltaszítom magamtól az embereket. Talán rossz embereket taszítok el, mert mindig az marad a közelemben, aki bánt és elárul…
 

 Biztosan nem az, de már jó úton haladok:) Most már a karácsonyi-hangulat is megvan☺

A fát is sikeresen feldíszítettük. Már csak reménykedni kell hogy nem fog felborulni, de szerintem ha bátyám elmegy mellette 2x az este folyamán az is meg lesz:) De amúgy szerintem nagyon szép lett, szebb mint eddig valaha is volt. Idén nem raktuk fel az összes díszt, mire anyum a maradék boákat a nyakamba akasztotta meg felöltöztetett velük és elnevezett Karácsony anyónak :D Látszik hogy ő is teljesen karácsonyi-hangulatban van:)

Aztán pedig jött a szobám feldíszítése, fel kellett állnom a radiátorra és úgy nyújtózkodni az ablak keret tetejéig, de mivel 159 cm vagyok így kicsit nehéz volt felérni:) Lábujjhegyen álltam már hosszú percek óta anyum pedig ott állt tartott és féltő szemekkel nézett fel rám, aztán pedig leküldött hogy inkább majd ő megcsinálja... anyum se magasabb mint én szóval ott ketten elszenvedtünk vele:) De azért jó volt:)

Végre tényleg megvan a karácsonyi-hangulat:) Ablak sarkig nyitva, forrócsokit iszok, megy a karácsonyi zene.... már csak a hó kellene és tényleg minden tökéletes lenne:)

Mindannyian rengeteg dologról álmodunk. Értem ez alatt azokat az álmokat amiket alvás közben álmodunk és azokat is amikre vágyunk, amiket megálmodunk milyen lenne ha megkapnánk.

Mint mindenki én is rengeteg dologról álmodtam és álmodok. Emlékszem mikor kislány voltam arról álmodoztam milyen lenne ha én is Barbi baba lennék, ugyanis imádtam Barbizni:) Álmodtam arról, hogyha felnövök hatalmas házam lesz rengeteg állattal. Sokszor beleképzeltem magamat más időkbe. Például imádtam királylány lenni, abroncs szoknyát hordani, várni a szőke hercegre aki eljön értem fehér lovon, megment a magas toronyból és boldogan élünk míg meg nem halunk.

Ennek egy része még ma is álmaim része:) A szőke herceg fehér lovon leginkább, de most már nem herceg csak egy nagyon helyes srác.... :)

Így belegondolva már nincsenek olyan nagy vágyaim, mint mondjuk 7évesen. Most már csak szeretnék boldog lenni, egy olyan emberrel aki viszont szeret és sose ver át. Rosszabb napokon arra gondolok, hogy ez is csak álom marad örökre, mint az hogy Barbi baba legyek vagy királylány.

Az elmúlt 1évben már nem ábrándozom, inkább visszavonultam a kis világomba, ahol minden úgy történik ahogy én szeretném. Szerintem egy saját kis világra mindenkinek szüksége van, főleg mikor körülötte már minden összeomlott.

Ha egyedül maradtam ez a kis világ segített abban hogy ne adjam fel, hogy még van remény.

Na igen a remény... de az már egy másik téma:)

Ilyenkor minden olyan szép, esik a hó, a sok kisgyerek kirohan az udvarra és hóembert építenek, hócsatáznak és hóangyalhát csinálnak. Az utcán sétálva el-elkap egy hógolyó, de csak elmosolyodom és sétálok tovább. Annyira imádom a telet, hogy senkire nem tudok dühös lenni.

Sokszor azon kapom magam, hogy állok a nyitott ablakban, nézem a hóesést és minden gondomat elfelejtettem. Már hosszú percek óta csak bambulok a távolba, ilyenkor teljesen kizárom a külvilágot és nem gondolok semmire.

Mikor visszaülök a gép elé, látom hogy mennyien írtak kb. egy oldalnyit, és keresnek hogy hova lettem. Leírom nekik, hogy nézzenek ki az ablakon kint annyira gyönyörű:) És mindenki azonnal rohan az ablakba... Úgy imádom az ilyen estéket.

És szépen lassan eljön a Karácsony... Az év legszebb ünnepe... 

Imádom a fenyő illatát, a melegséget ami a házban van, miközben kint szakad a hó és öcsémet mikor ráveti magát az ajándékokra. Azt a csillogó szemet amikor meglátja mit kapott...

Imádom mamám főztjét:) Hogy ilyenkor mindenki mosolyog és a Karácsony előtt néhány napon, a fiúkat/férfiakat nézni ahogy próbálnak venni valamit női szeretteiknek:)

Az én szüleim eddig mindig eltalálták mit szeretne a másik:) Hát igen 17év házasság után már nem csodálom.

Minden csodálatos lenne.... csak egy valami, vagy inkább valaki hiányzik... de már egy hónapja történt. Nem mondhatnám, hogy már minden rendben, de érzem hogy helyes úton járok. Érzem, hogy így tényleg jobb lesz mindkettőnknek.

Nem kétlem, hogy eszembe fog jutni Karácsony Este, de mosolyogni fogok:)

Szerintem tegyetek ti is így, bármennyire nehéz legalább ezeken a napokon bocsájtsatok meg neki, hiszen ő is ember, ő is megérdemli. És ha már megbocsájtotok neki akkor könnyebb lesz túllépni is.:)

Szóval mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!!:)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nagyon megfognak ezek a dolgok és van amelyikben még hiszek is. Eddig ez a sors és a karma volt. De az utóbbi időben a karma már kicsit háttérbe szorult, mert nem csináltam rosszat és mégis rossz dolgok következtek be. A sorsban pedig ugye minden megtörténik egyszer csak akár akarjuk, akár nem. Az meg van írva.

Még december elején voltam egy számmisztikás előadáson. Itt a születési dátumodból mondták meg  hogy milyen ember vagy. mik történtek veled eddig és hogy a jövőben mik fognak, megmondták, hogy te milyen életutat kaptál amikor megszülettél.

Azt mondták, hogy a jövő évben találkoznom kell a lelki társammal. Nem biztos, hogy összejövünk, de hogy találkozni fogok vele az egyszer biztos. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg be fog ez következni.

Bár ennek a hallatán kicsit elbizonytalanodtam, mert akkor a mostani "jelölttel" mi legyen? Ő nem lehet akkor a lelki társam, hiszen őt már ismerem.

 A fiúkat talán sose fogom megérteni... mit miért csinálnak vagy hogy mit jelent az amit mondanak? És hogy miért akkor tűnnek fel megint mikor már túlléptél rajtuk?

Ezt az utat már párszor megjártam. Nem kellemes, és általában visszaestem a reménykedő fázisba, amikor még reménykedek és nagyon fáj, hogy már nincs velem. Hosszú hetekig vagy akár hónapokig is tart mire átlépek a következő fázisba, ahol vagy felbukkan az ex vagy pedig belép az életembe egy új fiú akihez megint reményeket kezdek fűzni.

Hiszen ki ne fűzne? Mikor egy irtó helyes srác az, aki megérti, hogy még valamennyire fontos az előző, és ott van melletted, meghallgatja minden bajodat és próbál felvidítani. Rád mosolyog hogyha találkoztok, megkérdezi h "mi történt veled?" és tényleg kíváncsi a válaszra. Látszik rajta hogy nem csak arra hajt hogy egy éjszakára megkapjon, nem csak játszik veled.

Ő lenne a tökéletes? Az igazi? Lehetséges... De egy csúnya szakítás után már kevésbé bízol meg egy újabb fiúban. Félsz hogy megint ugyanazt a hibát követed el. Tudod mennyire szenvedtél nem régiben és ezt nem szeretnéd újra átélni.

Talán most itt tartok én is. A reménykedős szakasz és az új srác között valahol. Félek az újtól, hogy olyan lesz, mint az előző. Hogy elromlik valami... megint...

 Hát akkor...

Szijasztok!

Először akkor mesélek magamról:)

Annának hívnak és 15éves vagyok. Azért kezdtem blogolni, mert talán egyedül így tudom kiadni magamból már a dolgokat. A "barátaim" közül már alig van aki meghallgat, a legtöbb pedig elárult és átvert, minden titkot amit pedig elmondtam nekik azt szépen tovább adták a lehető legtöbb embernek.

Amúgy egy extra izgalmas életet élek:) És amikor csak tudom élvezem... hát ez igazából nem mindig jön össze, de remélhetőleg hamarosan jobbra fordul sorsom.