A mai nap után már egyre inkább érzem, hogy szükségem van a magányra.  Nem csak szerelemben, hanem úgy mindenben. Eddig én voltam a család beszédes tagja:) Bárki bármikor ha benézett hozzánk mindig beszéltem valamiről.

De valami láthatóan megváltozott. Van, hogy órákra visszahúzódom a szobába és a blogot írom vagy pedig forrócsokival a kezemben, feltelepszem a radiátorra és bambulok ki az ablakon.

Nem az van, hogy emós vagyok vagy valami. Csak jól esik egyedül sétálni, zenét hallgatni és gondolkozni.... hiszen itthon nincsen úgy nevezett lehetőség arra, hogy egyedül legyek. Ami nem is gond:) szeretem a társaságot, de néha jobb legalább egy fél órát egyedül lenni.

De amiért is írtam...

Éreztétek úgy, hogy egyedül vagytok, akár lélekben, akár a valóságban?

Én sokszor és egyre gyakrabban. Leginkább lélekben, úgy érzem, hogy senki nem ért meg és néhány bajomat el se mondhatom senkinek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.