Mostanában azt érzem, akit csak ismerek, elárul, és még akkor sem nyugszom meg mikor biztosítanak arról, hogy ez sose fog megvalósulni. Mindig bennem van a szorongás, hogy egyszer csak egyedül maradok és már senkinek sem fogok hiányozni, senki se fog szeretni.

Legjobb barátnőmre sokszor vagyok féltékeny és hiszem azt, hogy elvesz mindenkit körülöttem. Nem tudom miért. Tudom, hogy nem igaz. De mikor látom, hogy a barátnőimmel, akikkel én szép lassan építettem fel a kapcsolatot, ő már 2nap után mennyire jóban van velük nem tudok nem arra gondolni, hogy egyszer talán barátnőimnek ő fontosabb lesz, és engem pedig elhagynak. Nem azt mondom, hogy ne legyen velük jóban, de… áh, nem értem magam.

Hogy erre mi lenne a megoldás azt meg végképp nem tudom.

Nem is csodálom, hogy ennyire féltékeny vagyok mindenkire. Lehet, hogy csak látszat, de nekik tökéletes az életük, gyönyörűek, csomóan szeretik őket, szép a bőrük, soványak…

És persze már nem egyszer elárultak az emberek és pont olyanok, akikről pedig sose gondoltam volna. Talán vonzanám az ilyen embereket? Mindig az árult el, akit mindennél jobban szerettem, akiben megbíztam. Egyszer-egyszer azon kapom magam, hogy már arra várok mikor árul el még egyszer valaki.

E miatt a szorongás miatt, hogy valaki elárul, inkább eltaszítom magamtól az embereket. Talán rossz embereket taszítok el, mert mindig az marad a közelemben, aki bánt és elárul…
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.