Végre úgy érzem, túl vagyok a szomorú mély időszakomon... Már jó néhány nap telt el úgy, hogy elhatároztam, hogy semmilyen körülmények között nem lehetek bánatos. És már tényleg kezdtem élvezni az életet, örömöt is leltem minden egyes napban. Igaz így se volt minden felhőtlen, de azokkal nem foglalkoztam.

Olyan emberek próbálták elrontani a napomat, még ha nem is szándékosan, akik nem annyira fontosak nekem. Így hát az ilyenekkel nem is szoktam foglalkozni.

Ma viszont valamiért anyum volt az az ember, aki elrontotta a napomat. Nem is tudom, hogy hol kezdődött az egész. Egyszer csak azt  vettem észre, hogy már nem is áll velem szóba... csakúgy simán elmegy mellettem... Aztán ez így teljesen ki is ment a fejemből, mikor láttam, hogy már elvitte a kabátomat megvarrni. És mikor végzett vele mást se csinált, mint megállt az ajtómba és lehajította az ágyamra, és ment is tovább. Most őszintén nem is értem mi baja velem.

Aztán az előbb kimentem és megálltam az ajtóban. Rám nézett és elkezdett csak úgy kiabálni velem. És már kb. mindenbe belekötött. Pedig semmi rosszat nem csináltam.

Talán az az egy pillanat, ami miatt megsértődhetett volna rám, az az volt, hogy öcsém elkezdett csapkodni egy gumi madzaggal én pedig próbáltam elvenni tőle. Persze anya őt védte meg, az nem is érdekelte, hogy most öcsém a hibás.

Aztán jött megmagyarázni, hogy ő nem is öcsémet védte meg. Én meg mondtam, hogy de igen, őt védte meg tőlem, mert elém állt be, hogy hagyjam békén öcsémet. És itt fogta magát, és kiment a szobámból. Talán ezért van megsértődve rám. De most ezért tényleg nem hiszem, hogy nekem kellene bocsánatot kérni...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.