Volt pasim szombat este rám írt… persze azt mondta, hogy csak eszébe jutottam és hogy nincs mögötte semmi…

Aztán persze elkezdtünk beszélgetni, és már annyira belemélyültünk a beszélgetésbe, hogy elég érdekes dolgokat írt…

Pl. hogy „széplány vagyok, és azt csinálhatok vele, amit akarok, de ő nem nyúlna hozzám úgy ha nem akarnám” hogy „neki más lány nem kell” hogy „szeretne velem lenni… mindig… mert jó velem lenni…”

Tudom, minden lány örülne neki, hogyha ilyeneket mondanának neki… és én is örültem neki… annyira örültem, egyszerűen elolvadtam. J Annyira édes volt.

És hogy akkor miért nem vagyok mégis felhőtlenül boldog?

Mert már nem egyszer voltunk együtt és mindig ugyanaz lett a vége, és nem hiszem, hogy ennyi idő alatt ennyire megváltozott. Sokszor elhitette velem, hogy minden rendben, közben pedig már rég a kapcsolatunk végén gondolkozott szerintem… Kicsit így már nehéz abban bízni, hogy mégis mit akar…

A másik dolog, amiért nem vagyok boldog… hogy miért pont akkor jön elő ezzel megint, mikor én már túl vagyok rajta… és már képes lennék túllépni… Valahogy ez neki mindig is erőssége volt, mint általában a pasiknak… képesek akkor megint feltűnni mikor már nem akarunk semmit, vagy csak elfelejtettük, hogy mennyire is fájt mikor itt voltak. Ilyenkor pedig feltépődtek a régi sebek…

A harmadik dolog pedig az, hogy így hogy tudom, hogy költözni fogunk, hamarosan, nem tudok belemenni egy kapcsolatba. Túlságosan fájna, hogy el kell engednem. És még a távkapcsolat is húzósan jönne össze… hiszen ő is kolis én meg, ha elköltöznék, akkor max hétvégén jöhetnék vissza. De ő akkor már ugye otthon lenne és akkor a barátaimmal is kicsit nehéz lenne együtt lenni, meg hát lemegyek hozzá pénteken max este lehetnénk együtt vnap délután meg már indulnia is kellene vissza a koliba, szóval kb. másfél napot lehetnénk együtt.

De ha például nem állna fenn ez a „költözés-gond” akkor azért elgondolkoznék rajta komolyabban, hogy akkor talán… lehetne több is, ha komolyan gondolja… de hát így nem tudom… így is eszembe jut, hogy addig együtt lehetnénk. Csak hát magamat ismerve, tudom, hogy később nem tudnék csak így tovább lépni, hogy „áh, elköltöztünk mindegy is!” Én jobban meg fogom szenvedni, mint a másik fél. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.