Eljött az a nap végre, mikor megéreztem, milyen érzés, hogy nem érzek semmit iránta.

Nem hittem volna még tegnap sem, hogy ez a nap közel van. De ma mikor "verekedtünk", együtt röhögcséltünk, magához húzott, átölelt, rájöttem, hogy már nincs az a görcs a gyomromban, nem izgulok a közelében. Szimplán olyan lett, mint egy haver.

Igaz már jó ideje volt mikor mi még együtt voltunk, de mint mindenkivel is, vele is az volt, hogy még sok ideig reménykedtem, hogy meggondolja magát. Ha pedig ez az érzése elhalt, még akkor is szerettem. Vele szerettem volna lenni mindig.

De már nem. :)

És hogy így vége az egésznek, teljesen elcsodálkozom magamon. Hiszen ő nem olyan srác, mint akik bejönnek nekem. Akikben megtalálom azt a pluszt.

De ez már mind a múlt.

Az, hogy már túlvagyok rajta, sokban megsegíti az elköltözésem. Már csak 1 ember van ( a családon kívül) akit hiányolni fogok, ha elmegyünk.

Amúgy jó napom volt. :) De nagyon elfáradtam a sok angolban és a barátokkal együtt töltött idő is JÓ ÉRTELEMBEN de fárasztó volt.

Végre egy jó nap :) lájk♥

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.