Anya már nem egyszer jött azzal a hírrel, hogy költözünk. Igaz először mindig nagy szív fájdalommal fogtam fel a hírt, mert hát persze, hogy nem akartam itt hagyni a barátaimat, a megszokott környezetet, a sulit.

De mikor már nem volt annyira "friss" a hír, elkezdtem gondolkozni, hogy akkor milyen is lesz az életem. Elképzeltem, hogy hol fogunk lakni, hogy lesz berendezve a szobám, milyen lesz az új suli és egyáltalán milyen lesz az új helyen élni.

A végére már szinte mindig vártam, hogy mikor jön el az a pillanat, mikor egyik délután hazaére a suliból, és anya bejelenti, hogy költözünk. Így mindennap hasgörccsel jöttem haza, hogy lehet, hogy most.... De eddig sose lett így.

Sőt napról napra egyre bizonytalanabb lett, hogy költözünk, és végül mindig itt maradtunk. Szóval már ismerem, milyen az mikor anya kezdi meggondolni magát. elkezd reménykedni, hogy talán ha maradunk, akkor is jobb lesz. Aztán azt mondja, hogy áh majd csak nyáron, mert az iskola meg minden. És eljön a nyár mikor már azt mondja, hogy közben minden jobb lett még ha csak 1hajszálnyival is, de ezért maradunk....

És ez kezd most is így lenni....

Először még az volt, hogy a fél év után elmegyünk, most meg már ott tartunk megint, hogy majd csak nyáron.

Pedig most is annyira beleéltem magam, és eleinte nagyon komolynak látszott, így elkezdtem mindent és mindenkit elengedni, hogy könnyebb legyen elmenni.

De mostmár komolyan nem értem.... Én pedig egyre jobban menni akarok, mert itt már annyi rossz dolog történt velem, és annyi olyan ember van körülöttem akik csak fájdalmat okoztak... El akarom őket is felejteni és a rossz emlékeimet....

Új életet akarok kezdeni valahol máshol....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.