Jó pár alkalommal kellett barátnőimhez fordulnom, mert egyszerűen nem tudtam egyedül megoldani a problémáimat. És mindig is segítettek:) Vagy csak meghallgattak és megöleltek, ami abban az esetben éppen elegendő volt.

És persze, ők is fordultak már hozzám párszor.

Ez ma reggel is így volt. Meghallgattam barátnőmet és próbáltam neki segíteni amennyit csak tudtam. Aztán leraktam a telefont és belegondoltam, hogy milyen ember is vagyok.

Belegondoltam, hogy hányszor hallottam már azt a mondatot, hogy "Milyen jó, hogy itt vagy!" vagy pedig "Nem us tudom mit kezdenék nélküled!"

És ma reggel is... és úgy éreztem, hogy önző vagyok, hogy itt hagyom a barátnőmet a bajban, mikor szüksége van rám. Hogy elköltözöm és nem tudok majd itt lenni mikor megint valamit szeretne velem megosztani.

Kétségbe esett legjobb barátnőmnek szoktam ilyenkor azt mondani, hogy "De attól telefonon elérsz, és bármikor visszajöhetek".... na igen csak az nem ugyanaz, ezt még én is belátom... de az élet változik... :/

Az a legrosszabb, hogy tudom, hogy bántani fogom őket azzal (még ha nem direkt is) hogy elköltözöm. Tudják majd ők is nagyon jól, hogy nem tehetek róla, így alakult, de rosszul fog esni nekik...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.